Deák Ferenc
Deák Ferenc a Zala megyei Söjtörben született középnemesi család hetedik gyerekeként. A család birtokai Kehidán voltak. Születésekor elvesztette édesanyját, ötéves korában apja is meghalt, a gyermeket testvérei nevelték. Az ifjú Deák Ferenc Keszthelyen, Pápán és Nagykanizsán járt gimnáziumban, majd Győrben jogi akadémiát végzett. Kiváló emlékezőképességgel rendelkezett, a reformkorban ő volt az ellenzék feje, Kölcsey meg a szíve. Vörösmarty volt a legkedvesebb barátja, őt a legnagyobb magyar költőnek tartotta.
1833. április 15-én Zala megye követévé választják a pozsonyi országgyűlésbe. Bátyja, Deák Antal így ajánlotta öccsét a választók figyelmébe: „Küldök helyembe olyan fiatalembert, akinek kis ujjában több tudománya és képessége vagyon, mint az én egész valómban.”Egész pályafutása során mindig az igazságra törekedett, önzetlen volt, szilárd erkölcsű, szigorú logikával érvelt igaza mellett. A haza iránti hűsége és szeretete vezényelte minden döntésében. Mérsékelt, bölcs államférfiúvá vált, beszédeire nem az érzelmekre, hanem az észre és az értelemre hatott. 1848-ban Batthyány kormányában igazságügy-miniszter lett, működésében mindig a törvényességhez ragaszkodott, visszautasította a bécsi minisztérium követeléseit, melyek nem hazája érdekeit célozták. Mikor Batthyányval együtt ő is lemondott miniszteri posztjáról, arra kérte volt munkatársait, hogy soha, egy hajszálnyit se térjenek el a szentesített törvényektől.
A megtorlás időszakában elzárkózott a közügyekben való részvételtől, de minden erejével a nemzet erkölcsi tartását támogatta. Vörösmarty halála után ő szervezte meg a nemzeti adakozást a költő árváinak támogatására. Kossuth híveinek terveitől egy újabb fegyveres felkelés szervezésére távol tartotta magát, mert veszélyesnek tartott minden fegyveres ellenállást. 1859-ben sikerült meggyőznie az uralkodót Magyarország kibékítéséről, ettől kezdve olyan ismert politikus lett, hogy Európa Deák Ferencet azonosította Magyarországgal. Az 1867-es országgyűlési bizottságban teljes súlyával és tekintélyével vett részt, sikerült vezetésével kivívniuk, hogy a külügy és hadügy kivételével minden egyébben Magyarország teljes függetlenséget kapjon. Deák Ferenc tiszta jelleme és hazaszeretete alapján állva töltötte be a nádori feladatkört, melyet az uralkodó ruházott rá, e megbízatásából eredően közbenjáró volt az uralkodó és a nemzet között. Az új kormányban nem vett részt, minden kitüntetést és jutalmat visszautasított, de egész élete a hazája haladásának szolgálatában állt. Mikor 1873-ban a politikai végrendeletét megfogalmazta, abban is a negyven évvel azelőtti eszméket hangsúlyozta: a lelkiismereti szabadság tiszteletét, a nemzet egyesítésének vágyát, a szabad egyház, szabad állam megteremtését.
Előnye a kiegyezésből nem származott, magas méltóságra nem pályázott. Utolsó éveit csendben, magányosan élte. 1876. január 28-án halt meg, 73 évesen. Mikor Kossuth turini magányában hajdani vitapartnerének haláláról értesült, megrendülten emlékezett egykori barátjára, elsiratta közös ügyük vesztét, s az együtt vállalt 1848-at.Fejet hajtott az ember előtt, aki másként látta hazája megmentésének lehetőségeit, mint ő, de megmenteni akarta, akárcsak ő.
Ma már Deák Ferenc szobrai állnak szerte a hazában, a józan, megfontolt politikusnak, aki megmentette mindazt a pusztulás után, ami még menthető volt a maradék szabadságból, függetlenségből. Pakson nem csupán a városháza előtti szobor őrzi az emlékét, de egy róla elnevezett utcában, egy bizonyos Deák ház falán emléktábla is: „E házban lakott rövidebb-hosszabb ideig 1850-től 1874-ig terjedő időkben rokonai látogatásakor Deák Ferenc a haza bölcse. „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, és mindig kétséges.” Véssük jól szívünkbe hazánk nagy fiának e komoly intelmét. Halála ötvenedik évfordulója alkalmából kegyeletük jeléül emelték tisztelői. 1927. június hó 12.”
Bizony, e házban töltött sok szép napot, kellemes órát a sokszor magányos Deák Ferenc, de paksi napjai bearanyozták életét. Egyik nővére, Deák Jozefa 1808-ban Nemeskéri Kiss Józseffel kötött házasságot, és Paksra költözött. A Nemeskéri Kiss család is hasonló társadalmi rangot képviselt, mint a Zala megyei Deákok, birtokaik voltak Madocsán, Bölcskén és Gerjenben. A családfő 1829-ben meghalt, Deák Jozefa hétgyermekkel maradt özvegy, Ferenc öccsét kérte meg a gazdaság ügyeinek rendezésére. Ekkor Deák Ferenc négyhetes paksi tartózkodása alatt igyekezett a gazdaságot talpra állítani. Nővérével kölcsönösen látogatták egymást ezután is, kezelték, majd eladták kehidai birtokrészüket, a vevő éppen gróf Széchenyi István volt. Jozefa nővérének halála után a gyermekeit rendszeresen segítette Deák Ferenc, paksi látogatásai alkalmával mindig Klára unokahúgánál szállt meg. Klára egy paksi közbirtokossági családból származó férjet választott, Szeniczey Ferencet. A család a kedves nagybácsit Onclinak becézte, körükben a magányos, csak közügyekkel foglalkozó Deák Ferenc sok kellemes napot töltött. Az egyik Szeniczey lány, Cecília feljegyezte ezeknek a nyaralásoknak az emlékeit, feljegyzéseit 1903-ban Deák Ferenc születésének századik évfordulóján ki is adta. Ebből tudjuk, hogy a nagybácsi évente két alkalommal 4-6 hetet töltött Pakson húsvét és a szüret táján, élvezve a vidéki élet eseményeit és rokonainak szeretetét. Ha a családot feszélyezte is kissé, hogy az ország legismertebb embere a vendégük, mindezt ellensúlyozta, oldotta Deák kedves személyisége. Labdázott, fogócskázott, kártyázott a gyerekekkel, szinte nagyapai szerepet élt át. Ilyenkor, paksi tartózkodása alatt mentesítette magát a politika és az országos gondok alól, ezek a látogatások megadták számára a felüdülés élményét.
E házba bejáratos volt a háziasszony kedvence, a diák Jámbor Pál, a később Hiador néven híressé vált költő, Paks szülötte. Feljegyezte ő is, milyennek látta a neves politikust egy nyáron a paksi kaszinóban: „Épp oly nyugodt volt a társaság körében, hol mindenkit a maga nevén szólított, mint később a parlamentben, a párt-izgalmak között. Taglejtés nélkül beszélt, mert neki a szó maga is elég eszköz volt a teljes jellemzésre. Egyszerűsége által vált impozánssá, mint egy komoly és szép szobor. Komolyságával megnyerő nyájasság párosult. Oly szabatosan beszélt, hogy nyomtatni lehetett volna, oly világosan, hogy gyermek létemre én is megértettem mindent, s oly érdekesen, hogy senki se szakítá félbe egyszer sem.”
Utolsó paksi tartózkodása már a búcsúzást sejtette, betegen már nem vállalta a paksi utazás fáradalmait. Ám Szeniczay Ödön, a paksi keresztfia, országgyűlési képviselő mindennapi vendég volt betegágyánál.
A haza bölcsének, Deák Ferencnek és a hajdani paksi diáknak, Jámbor Pálnak a szobra ma Paks városának díszei.