- - - - - -
2019. szeptember 21. szombat

 

Sóstói tábor

 

Július 8-án reggel nagyon boldogan ébredtem fel, hiszen arra gondoltam, hogy egy héten keresztül újra együtt lehetek a "második családommal".
Amikor felszálltunk a buszra, mindenki nagyon izgatott volt. Vajon mit tartogat számunka ez az egyhetes sóstói táborozás? Hamarosan kiderült mennyi-mennyi jót!
Megérkezésünk után elfoglaltuk a szobáinkat.  Az első táborozókat "beavatási szertartással" fogadtuk sorainkba. Az estét a csapatok bemutatkozásával zártuk, majd minden este a zenéé volt a főszerep: énekeltünk, karaokeztunk, táncoltunk.
Egész héten izgalmas, érdekes programok zajlottak. A hétpróba során vicces ügyességi feladatokat kellett teljesítenünk. A baseball nehézségein is hamar felülkerekedtünk. Ezen kívül horgásztunk, kézműveskedtünk, röpiztünk, fociztunk, fennmaradó szabadidőnket pedig pihenéssel töltöttük.
Egyik nap Balatonfüredre hajókáztunk, ahol a sétányon nézelődtünk, és kisvonattal körbejártuk a várost.
Utolsó estén megválasztottuk a tábor szépeit, majd meggyújtottuk a tábortüzet jelképező fáklyát.

Hiányzik már a tábor nagyon: a sok jó program, a sok nevetés, még az esti veszekedések is.

Na de majd jövő nyáron...! Már alig várom!

                                                                                           Adorján Blanka 7.a osztály

 

alt

 

 

 Sóstói tábor